Jeffrey Eugenides: Öngyilkos szüzek
A történet öt lánytestvérről szól, akik fiatalok voltak, szépek és látszólag semmi okuk nem volt az öngyilkosságra. De mégis megtették. Először csak az egyikük, majd a család fokozatos hanyatlása után a másik négy is. Évekkel később a fiúk az utcából, akik annak idején rajongtak a lányokért, megpróbálják kideríteni, hogy mi is történt pontosan a lányokkal. Ennek a nyomozásnak a jegyzőkönyvszerűségét olvashatjuk mi.
Hááááát... Tetszett is meg nem is...
Tetszett a forma, amiben íródott. Hogy olyan volt, mint egy regényes stílusú rendőri jelentés, mert szeretem, amikor egy történet nem csak szimpla E/1-ben vagy E/3-ban van elmesélve. És lekötött. Ahhoz képest, hogy mennyire nem akaródzott belekezdenem (mindig csak halogattam, egészen addig, amíg már nem tudtam aludni a lelkiismeret-furdalástól), amikor végre rászántam magam, két nekifutásra végeztem vele, és tudom, hogy amíg olvastam, addig élveztem, hogy olvasom. Főleg a stílus és a nyelvezet az, ami miatt élvezet volt. Szinte oldalankén rohantam volna, hogy kimásoljak mondatokat, vagy akár egész bekezdéseket, amik nagyon teszettek.
De végső soron azt, hogy egy könyv igazán tetszik-e vagy sem, nem az határozza meg, hogy lekötött-e vagy sem, hanem az, hogy milyen az utóíze, hogy milyen hangulatot és benyomást hagyott bennem. Ez meg igazából semmilyet. Tegnap fejeztem be, úgyhogy még friss az élmény, de mégis az a legélénkebb emlékem róla, hogy mennyire gusztustalan volt, amikor a vízi fátyolkák rajzását ecsetelte... Lehet, hogy az én hibám és nem a könyvvé, de ahhoz képest, hogy a témáját tekintve megrendítőnek kellett volna lennie, bennem semmilyen nyomot nem hagyott... (Kivéve a legvégét, amikor azt írták le, mennyit változott a környék gyerekkoruk óta, de mostanában, ha változásról van szó, az mindig kiborít...)
De az is lehetett a baj, hogy nem volt benne egyetlen szereplő sem, akit kedveltem volna. Senkivel nem tudtam azonosulni. Sem a lányokkal, akik egyszerűen csak ellenszenvesek voltak, leszámítva Ceciliát. (Jellemző, hogy az egyetlen karakter, aki kicsit szimpatikus volt, az az, akit mindneki őrültnek tart, akit mindneki hibáztat, és aki először meghal...) Sem pedig a fiúkkal, akiknek a megszállottsága enyhén szólva idegesített.
Ami még kiborított, hogy mindneki összeesküvés elméleteket látott a lányok halálában. Tudom, hogy ez most túl egyszerűnek és a lelki finomságok iránt teljesen érzéketlennek fog feltüntetni engem, de: rendben egy tizenhárom éves lány ki tudja milyen okból megölte magát. Lehet, hogy nem volt rá semmilyen értelmes magyarázata, hogy miért, de ezt választotta. És igen, ezzel fájdalmat okzott az egész családjának, de nem hinném, hogy mindenért ő lenne a felelős ezek után. Azt hiszem a többi lány öngyilkosságát egyszerűen azzal is lehetne magyarázni, hogy azokból a körülményekből, ahogy éltek, nem láttak más kiutat. És azt hiszem a között az élet között és a halál között én is inkább a másodikat választanám...
Amitől meg eg
yensen sikítani tudtam volna, igaz ez is inkább az unszimpatikus szereplőkhöz, semmint a könyvhöz köthető: ha a temetői munkások sztrájkolnak, de az ember mégis szeretné tisztességesen örök nyugalomra helyezni a szerettét, akkor miért nem képes fogni egy ásót és saját maga megási azt a rohadt gödröt??? Ha a gyilkosok a saját irhájuk mentéséért képesek megtenni, akkor a rendes emberek azokért, akiket szerettek miért nem?
Tudom, hogy a miért nem tetszett bekezdésem jóval hosszabb, mint a miért tetszett, de azokért a mondatokért, amik annyira jók voltak, igazán megérdemel egy jó minősítést. Szóval 4-es.
Ui.: A borítója nagyon szép!
Ui2.: Ha itt nem, akkor hol máshol: ezer köszönet Nimának, hogy kölcsönadta könyvet és Jane-nek, hogy elküldte. =)
Ui3.: Úgy rémlik én még nem mondtam, de ez a logo csodaszép! =D
Hm...
Nimától
Ezeket még Nima kérdezte, ugyancsak eléggé rég...
… író?
Hű, sok van... Carlos Ruiz Zafón, Rejtő Jenő, Jane Austen, Vavyan Fable, Chrsitopher Morre, Stephenie Meyer, Meg Cabot, stb...
... szereplő?
Tommy és Jody így együtt a Vérszívó démonokból, Morelli a Szingli fejvadászból, Tommy Hazard a Pasilistából (érti, aki érti, hogy ez miért érdekes), Martín az Angyali játszmából, Fülig Jimmy a Piszkos Fred, a kapitányból és... Na jó, abbahagynom...
... jelenet?
A Vérszívó démonokban, amikor Tommy kísérletezik Jodyval. (- Szeretlek. / - Tényleg? / - Naná. - Víz alá nyomta a lány fejét.) De az összes ilyen rész benne. Az Angyali játszma legvége, a Sok hűhó Emmiértnek ugyancsak a vége, amikor Gábor végre elhatározza magát. Amikor Scarlett felajánlja magát Butlernek a jenki börtönben, a pénzért cserébe.
... téma?
Őszintén szólva bármilyen téma jöhet, mert az hogy tetszik-e vagy sem, inkább attól függ, hogy írják meg.
... kiadó?
Agave, Ulpius, Ciceró, Beholder...
... könyvborító?
Stephenie Meyer - Breaking Down, Anita Blake borítók, Ulpius újfajta Jane Austen borítói, amikor csak a fehér alapon aranyszegélyes kis rajzok vannak.
... könyváruház?
Alexandra, Bookline, Libri
Hogyan rendezitek a könyveiteket?
Ha tudom könyvtári abc szerint, de túl sok a könyv és túl kevés polc, úgyhogy mostanság úgy, ahogy elfér.
Van róla nyilvántartás? Ha van, milyen?
Van, excelben.
Kinek a bőrébe szeretnétek belebújni egy történet erejéig?
Belláéba, de csak Edward miatt. Thaniéba az Isteni balhéból. Thrusday Nextébe, megnézni a III.Richárdot.
Melyik az az esemény (természetes könyvbeli), amit szívesen átélnétek igazából is?
A szerelem. Ami szinte minden könyvben benne van. De én azt akarom a legjobban. Szeretni valakit és érezni, hogy ő is szeret. Érezni, hogy velem akar lenni és engem akar. Ha ez meg volt, akkor jöhet mindneféle könyvbéli kaland, maibe együtt keveredünk.
Van ötlet, hogy különböző könyvek szereplőit hogyan lehetne párosítani?
Nincs... Fáradt vagyok és nem tudok gondolkodni...
Lakatlan szigetre egyetlen író könyveit vihetnétek magatokkal. Ki lenne az?
Rejtő. Nem, Stephenie Meyer. Nem, inkább Zafón! Vagy Christopher Moore? Öhm... Ez túl nehéz döntés... Inkább nem megyek lakatlan szigetre...
Tudom, hogy mindenki olvas mindenhol, de mi a legideálisabb körülmény, ahogyan igazán szerettek olvasni?
A szobámban éjszaka, mikor teljes a csend és mindenki más már alszik a házban, én meg beburkolózok a takaróba és csak olvasok.
Mi volt az a könyv, ami témájában nagyon távol állt tőletek, mégis elolvastátok? Kellemes vagy kellemetlen szájízzel tettétek le?
Cecil Bodker: A szellemleopárd. Már nagyon rég volt, hogy olvastam, de azt hiszem túl éltem. Nem tetszett különösebben, de találkoztam már roszabbal.
Össze szoktátok számolni, hogy évente átlagosan mennyit költötök könyvekre? (nem ajándék, nem könyvtári, nem kölcsön, hanem amiért konkrétan fizettetek.)
Nem. Nem is akarom. Félek a sokktól.
Melyik az a réges régen olvasott könyv, amire még most, sok év után is emlékeztek?
Louis Sachar: Laura titkos társasága. Legalább egymilliószor elolvastam. Ez volt az első könyv, amiért igazán rajongtam.
Honnan kaptok ötletet a könyvekhez leginkább?
Leginkább blogokról. Vagy idézeteket olvasgatok a citatumon és ha valami megtetszik, akkor rá keresek, hogy miben és kitől. Ha meg már amúgy is szeretek egy írót, akkor próbálom megszerezni az összes könyvét. Vagy a boltban látom meg.
Mióta blogoltok, és blogot olvastok, változott az ízlésetek könyvek terén? Ha igen, mennyiben?
Még nem régóta írok blogot, de kábé másfél éve olvasok, és igen, azt hiszem változott az ízlésem könyvek terén. Habár... Talán nem is az ízlésem változott, hanem inkább csak több könyvről tudok, mert mások ajánlják, ha nem is közvetlenül nekem, de akkor is.
Udvariatlanság vendégségben is olvasni?
Ha unalmas a vendégség...
Melyik könyvet filmesítenétek meg, és kik játszanák a főbb szerepeket?
Ezen még gondolkodnom kell, mert még mindig túl fáradt vagyok...
A szereplőkhöz szoktátok élő személyek arcát párosítani?
Miután napokig Beugrót néztem (épp csak annyi szünettel, amíg az iskolában voltam, vagy aludtam), Bernie A betörő, akit a szekrénybe zártakban, végig Rudolf Péterként lebegett a szemem előtt... És miután láttam a Twilight film bemutatóját, a könyvet olvasván azt a színészt láttam magam előtt, aki az adott szereplőt játszotta.
De normális esetkben nem.
Melyik könyvet írnátok át?
Höh, fogalmam sincs...
Mennyire befolyásol benneteket mások negatív kritikája?
Néha hallgatok a negatív kritikára, de ha olyan kedvem van, akkor már csak azért is el akarom olvasni...
Nővéremtől
Szóval ezt Nővéremtől kaptam, már jó régen, és ezennel ünnepélyesen bocsánatot kérek, amiért ennyit késtem.
A fealadat, hogy soroljak fel öt könyvet, amit olvastam 2008-ban. (Ha jól értettem ez a feladat...?) Íme:
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka
Peter S. Beagle: Tamsin története
Ty Robinson: Az alakváltó
Christopher Moore: Mocskos meló
Meg Cabot: Az a balfék Tommy Sullivan
Lawrence Block: A betörő, akit a szekrénybe zártak
Szülinapomra kaptam a könyvet és egy délután alatt kivégeztem. Erre tökéletesen megfelel. Mármint arra, hogy egy délutánra lekösse az embert. De ezt leszámítva én nem különösebben szeretem a Bernie könyveket. (Még régebben olvastam A betörő, aki szeretett Kiplinget idézni-t is) Az a bajom, hogy amikor olvastam róluk, akkor midenki azt állította, hogy milyen vicces könyvek ezek, és hogy Bernie egy menthetetlenül szerencsétlen pasi, de azt, hogy mindig valami gyilkosságba keveredik azt nem nevezném menthetetlen szerencsétlenségnek és lehet, hogy az én hibám, hogy nem fogom a kifinomult humorát, de csak egyszer-kétszer esett meg, hogy mosolyogtam valamin, egyébként meg semmi különös... Talán, ha nem számítok hatalmas poénokra, akkor jobban tetszne, de így...
Na mindegy... Szóval 3/4...
Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma
Nővérem hatására volt szerencsém elolvasni Zafón előző könyvét, A szél árnyékát, amit egyből a legjobb általam olvasott műnek nyilvánítottam (tervezem, hogy majd egyszer bejegyzek róla) és mondhatni istenítettem, úgyhogy amikor először hallottam róla, hogy jön az író új könyve magyarul, enyhén szólva is extázisba estem.
Szerencsére nem kellet csalódnom. Sőt valószínűleg az Angyali játszma túl tesz A szél árnyékán. Nima szerint midenképp, de én még nem tudtam biztosan ítéletet hozni.
Zafón úgy ír, hogy simán be lehetne sorolni a szépirodalom témakörébe, de érthető és szórakoztató is. Olyan élvezet őt olvasni, mint forró nyári napon fagyikelyhet enni.
A történet izgalmas, olvasás közben néha nevettem, néha szomorú lettem, néha meg visszafojtott lélegzettel vártam, hogy mi fog történni.
A szereplői érdekesek és kifejezetten szerethetőek. Főleg Martín, akit egyszerűen imádtam a humorával, a cinizmusával és mindennel, ami csak hozzá tartozott. A másik kedvencem, pedig Isabella volt és a közös jeleneteik.
A vége pedig... Lehet, hogy én vagyok csekély értelmű medvebocs, de nem értem, hogy azoknak, akiknek bajuk van a végével, mi a bajuk vele. Nekem nagyon tetszett, sőt szerintem nagyon-nagyon szép.
Egyébként az utolsó 150 oldalt egyhuzamban olvastam: hála neki, másnap olyan voltam, mint a mosott szar, de megérte!
5-ös. Hatalmas, óriási kimondhatatlanul nagy csillagos ötös.
Ui.: Ez is csak engem tud ennyire foglalkoztatni: volt benne egy Sempere bácsi. Én meg a szomszéd város könyvtárából olvastam A szél árnyékát és fene emlékszik már arra, hogy milyen évet írtak, amikor játszódott, tehát majndem a könyv legvégéig majd megőrültem, hogy ez a Sempere bácsi most, akkor pontosan ki is...
Meg Cabot: Töltött galamb - Heather Wells rejtélyes esetei 3.
Heather Wells, volt tinipopsztár, a New York-i főiskola egyik kollégiumának (amit a halál szállásának is neveznek a túlságosan is sok ott történt haláleset miatt) alkamazottja és amatőr nyomozó újabb története ez. Heather főnökét ugyanis megölik az irodájában és ki kell deírteni, hogy ki tette.
Hát... Újabb Meg Cabot könyv, amit szeretek, habár nem tudom megindokolni miért.
Heatherrel mindig is az volt a legfőbb bajom, hogy túl sokat hisztizik. Persze Meg összes könyvének alapszituációja, hogy a főhősnő egy szegény szerencsétlen ártatlan leány, aki semmiről nem tehet, mégis összeesküszik ellene a világegyetem, és minden szörnyűség vele történik. Mi meg a könyv felében azt olvassuk, ahogy a boldogtalan ránk zúdítja bajait és kiönti nekünk a lelkét... Ami eléggé megszokható, ha van hozzá az embernek idegzete, de Heathertől, mint felnőtt nőtől, azért minimális érettséget elvárna az ember...
Ebben a kötetben, pedig még a nyomozásos-szál is a lehető legkevesebbere van csökkentve, mintha csak a felesleges papírt akarták volna elhasználni. A hátsó borító azt írja, hogy Heather a gyanusítottak között találja magát, de ez hülyeség, mert Heathertől csak úgy mellesleg megkérdezik, hogy merre járt a gyilkosság időpontjában, de még maga a nyomozó sem gondolja komolyan, hogy Heathernek bármi köze lehetett a dologhoz... Jah és a gyilkos az, akire elsőre gondoltam, de nem árulom, hogy kire gondoltam elsőre.
Viszont a pozitívum, hogy (gondolom nem lövök túl nagy poént, ha elárulom) Heather és Cooper végre egymásra talál! Ahogy mindenki más is. A végére ugyanis tényleg mindenki szerelmes valakibe, aki viszont szereti, és mindneki boldog: nagyon olyan, mintha befejezés lenne. Lesz még Heather Wells???
Szóval egy átlagos Meg Cabot könyv, de semmi különös... 3/4.
Ui.: A borítója katasztrofális! Rossz ránézni!
Stephenie Meyer: Twilight
A könyvről először Nővéremtől hallottam. Érdekesnek találtam, úgyhogy rákerestem google-ban, és mivel eléggé tájékozottnak gondoltam magam könyv téren, így meglepetten olvastam mindenfelé, hogy már a magyar megjelenés előtt Twilight lázban ég az egész ország, és furcsálltam, hogy még soha nem hallottam az új Harry Potterről, pedig HP rajongók millióinak életét és mentális egészségét mentette meg Stephenie Meyer, hiszen bebizonyította, hogy mégiscsak van élet a HP után... Aztán egy idő után hozzáedződtem a dologhoz és már azon sem csodálkoztam volna, ha SM-hez imádkozó szekták oldalára jutok, akik azt hirdetik, hogy a Twilight isten ajándéka a gyarló emberiség számára... Na jó, LEHETSÉGES, mondom TALÁN MEGESHET, hogy KISSÉ eltúlzom, de abban biztos vagyok, hogy a mélypontot akkor értem el kutatásaim során, amikor egy Twilightról szóló oldal szerkesztője írta, hogy ő még nem olvasta a könyvet és nem látta a filmet sem, de egészen biztos abban, hogy nagyon fog neki tetszeni mindkettő, és bárki azt mondja neki, hogy vagy a film, vagy a könyv rossz, ő szívesen kiáll ellene és megvédi a remekművek becsületét...
Na ekkor ment el a kedvem az egésztől, mert sikítófrászt kaptam ettől a tömeghisztériától.
De nem csalódtam. Mert végülis mégis elolvastam, miután mind Nővérem, mint Nima áldását adta a könyvre, és mert klisé ide, közhely oda én azért imádom a vámpírszerelmekről szóló történeteket.
A története nem különlegesebb, mint a többi hasonló témájú a könyvnek, a cselekménye meg nem izgalmas és főleg nem akciódús. De azt hiszem pont az benne a szép, hogy leginkább csak Bellára és Edwardra fókuszál és a köztük lévő feszültségre, ami olyan jól meg van jelenítve, hogy többnyire csak tátott szájjal, ámuldozva olvastam és nem bírtam letenni.
A párbeszédek baromi jók benne.
A filmet is sikerült már megnéznem, ami önmagában elég jó lenne, de a könyvvel összehasonlítva... Igazából nem is lehet összehasonlítani a könyvvel, akkora a különbség a kettő között. Ráadásul nekem a Bellát játszó színésznő valamirét nagyon ellenszenves.
Stephenie Meyer hivatalos oldala hihetetlenül jó, az írónő meg baromira szimpatikus, és nem csak azért, mert ő írta a Twilight-et, hanem azért is, mert amióta meghallgattam az oldalra felpakolt playlisteket, azóta folyamatosan az ott lévő zenéket hallgatom. Nekem nagyon tetszenek!
De kifejezetten jó a magyar rajongói oldal is, sok hasznos és érdekes információval.
Osztályzata 5-ös. Nagy-nagy-nagy ötös!
Amadea kérdezte
Ezt a körkérdést még Nővérem állította össze eléggé régen, de csak most jutottam el odáig, hogy válaszolja, szóval bocs a késésért! =)
1. Mi volt életed legrosszabb könyvélménye?
Az Egri csillagok. Már nagyon rég olvastam, az egészből csak arra emlékszem, hogy szörnyű volt. Hónapokig tartott, míg átszenvedtem magam rajta.
2. Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?
Hm... Fura, de nem tudok konkrétat mondani. Azt hiszem mindig annak van a legnagyobb hatása, amit épp olvasok.
3. Olvastál már olyan könyvet, ami komolyan a frászt hozta rád és félelmet keltett benned?
Anita Blake. Az Égkék bűnök már-már rémisztően rossz... XD Egyébként egy könyv sem hozott még rám különösebben frászt, viszont míg Az alakváltót olvastam, elgondolkodtam azon, hogy tényleg ismerem-e az embereket, akiket közel engedek magamhoz. Mert mi van, ha azok, akikkel nap, mint nap találkozom, akiket kedvelek és viccesnek tartok, mind csak meggyőzően játszák a szerepüket, míg a bizalmamba férkőznek, hogy aztán tönkre tegyenek? Ez a gondolat megijesztett.
4. Mit használsz könyvjelzőnek?
Régebben szórólapoztam, de megmaradt egy kupac, amik itt vannak az asztalon és többnyire azok az elsők, amik a kezembe akadnak, mikor könyvjelzőre van szükségem, úgyhogy azokat használom. Vagy gyűjtöm azokat a címkéket, amik farmereken vannak, azokat is berakom néha. De tervezem, hogy csinálok SK könyvjelzőket. =)
5. Mikor szoktál olvasni? Otthon, munkahelyen, reggel, délben, este, alvás előtt...hm?
Legtöbbször alvás előtt, de ha nagyon jó a könyv, akkor bármikor napközben, amikor van időm (néha olyankor is ha nincs, mert mást kellene csinálnom). Jó néhányszor volt már olyan is, hogy egész nap csak olvastam.
6. Mi volt Kertész Manó elmélete a törzsi eredetű helyenevek keletkezése kapcsán? Vicceltem.
O_O
6. Mi volt az első könyved, amit olvastál?
Egy Bambi mesekönyv. Mindig könyörögtem anyuméknak, hogy olvassák fel nekem, de azt mondták nem. Olvassam el egyedül, ha már megtanítottak rá az iskolában.
7. Puhakötésű vagy keményfedeles? (Úgy általában, nem az előző kérdéshez kapcsolódik.)
Nekem teljesen mindegy. De tényleg.
8. Mit olvasol most?
Stephenie Meyer: Twilight - Alkonyat
9. És hanyadik oldalon jársz?
A 69-en. Me délután kezdtem el.
10. Rajta hagyod a "kezed nyomát" a könyvön (belefirkálsz, véletlenül leeszed, leöntöd, egyéb barbárság)?
Többnyire igyekszem, hogy ilyesmi ne törtéjen, de szerencsétlen balesetek mindig megeshetnek...
11. Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?
Befolyásolni nem befolyásol, de ha jó a könyv, viszont ocsmány a borító az azért eléggé illúzióromboló... De inkább a fülszövegek szoktak befolyásolni: a legtöbbnek túl könnyen hiszem el, hogy mesés a könyv és így gyakran csalódok...
12. És az oldalszám?
Igen. A nagyon hosszú könyvekre személyes kihívásként tekintek.
13. Hátralapozol, hogy tudd, mi lesz a vége?
Minden könyvek elolvasom a legutolsó mondatát, még mielőtt belekezdek a könyvbe. Nem is azért, hogy tudjam mi lesz a vége, ez inkább amolyan szertartás a rászemről. (Utána viszont úgysem bírom ki, hogy ne olvassam tovább. Mármint visszább...
14. Volt olyan könyv, amit többször elolvastál?
Volt. Az Álmok tengerét (Vavyan Fable) egymás után háromszor, a Laura titkos társaságát (Louis Sachar) legalább tízszer (túlzás nélkül), meg még néhány ilyen Andersen Díjas Írók fémjelzésű könyvet. Van egy nagyon rövidke - kábé két óra alatt kivégezhető - könyv, amit milliószor olvastam, mert ha épp nem találtam semmit, akkor mindig ezt vettem elő és egy idő után arra lettem figyelmes, hogy valahányszor elkezdem mindig kapok egy új könyvet. Egy idő után már direkt mindig ezt olvastam, ha új könyvre fájt a fogam és továbbra is bevált! =DDD
15. Ért könyvekkel kapcsolatos baleset?
Sokszor megvágtam magam a lapokkal, de ennél komolyabb még sose történt. Vagy csak nem emlékszem rá.
16. Eladod-ajándékozod a könyveidet, vagy mániákusan ranagszkodsz hozzájuk, akkor is, ha nem tetszik?
Mániákusan ragaszkodok mindegyikhez! Azokhoz is, amiket nem szeretek.
17. Még a budiba is magaddal viszed az aktuális olvasmányt, vagy csak otthon olvasol, esetleg más meghatározott helyen?
A budiba azért nem. A leggyakoribb hely, ahol olvasok a szobám. Néha máshol is, de legfőkébben a szobámban.
18. Tényleg, olvasol a mosdóban?
Nem. Az ott az elmélkedés helye. Fürdés közben szoktam relaxálni, meg kiadni magamból a dühömet. Nincs ott hely az olvasásra! Amúgy meg, ahogy magamat ismerem biztos beleejteném a fürdőkádba, vagy a vécékagylóba, vagy a fene tudja, hogy mibe, amitől tönkretenném szegény ártatlan könyvet...
19. Vezetsz az olvasmányaidban valamilyen rendszert, felírod-e az elolvasott/megvett/megveendő könyveket (esetleg árukkal együtt), netán olvasónaplót (ha ideírod a blogodat, megverlek)?
A naplómban dátum szerint dokumentálva van, hogy mikor milyen könyvet kaptam/vettem, kezdtem el olvasni vagy fejeztem be, többnyire rövid véleménnyel együtt. Van egy Excel fájlom, amiben benne van az összes könyvem abc sorrendben árral, meg minden fontosabb tudnivalóval együtt - eszerint rendszerezem a polcaimat. Van egy A5-ös füzetem teleírva azokkal a könyvekkel, amiket szeretnék elolvasni, plusz a parafatáblámra ki van tűzve egy hosszú lista a kötelezőolvasmányokkal, meg az ajánlott iskolai olvasmányokkal.
+1.: még valami hendikep?
Na nézzük csak! Mindig még mielőtt belekezdek egy könyvbe, szertartásszerűen elolvasom az utolsó mondatot. De tényleg csak az utolsót. (Akkor még...) Nem tudom miért csinálom, de rosszul érzem magam, ha nem teszem. Az éppen olvasott kötetet mindig mindenhová magammal hordom. Az iskolatáskám legtöbbször úgy meg van pakolva, hogy még egy plsuz toll és szétszakad, de a könyvet akkor is viszem. Inkább othon hagyok néhány tankönyvet. (Merthogy van az a fóbiám, hogy valahová órákra bent ragadok és nem tudomók majd mit csinálni.)
Meg még a fentebbiekhez hasonlók. Inkább nem is sorolom...
***
Update:
A 2. kérdésre már tudok konkrétat mondani. Határozottan a Twilight az, ami eddig a legnagyobb hatással volt rám.
Jasper Fforde: A Jane Eyre eset
Most mondjam azt, hogy a könyv zseniális? Mert hát végső soron az. Vicces, akciódús, teli van irodalmi utalásokkal és habár eléggé sci-fi-re hajaz, de ebben még azt is teljesen jónak találtam. Mást nem nagyon tudok mondani. Vagyis, hogy de. Tudnék. Hosszú sorokon keresztül taglalhatnám, hogy mennyire szerethetőek a szereplők (kedvencem volt Thursday apja =D) és hogy nem hallhatok meg addig, amíg nem láttam egy olyan előadást, mint az itteni III. Richárd (pedig valószínűleg sosem fogok ilyet látni), de nem fogom taglalni ezeket, mert inkább menjen el mindenki könyvtárba, vagy boltba, vagy ahova tud, szerezze be a kötetet és olvassa el! Nagyon megéri!
Igen, bizony, ez is 5-ös. Hatalmas, háromszintes ötös, sok-sok csillaggal.
E. Lockhart: A Pasi Lista
Tetszett a könyv felépítése és mesélése. Van egy lista és minden fejezet a listán szereplő egy-egy pasiról szól, kezdve Ruby óvódás éveitől egész a jelenéig. És közben ezekkel a rövidebb-hoszabb tapasztalatokkal párhuzamosan kibontakozik egy konkrét történet is, de az egész tényleg olyan, mintha a mesélő - Ruby - egy beszélgetés során mesélné el, hogy mi történt, hogy akkor mit érzett és, hogy így egy bizonyos idő elteltével hogyan látja azt. Abban is más, hogy míg a legtöbb történet arról szól, hogy a fiú és a lány találkoznak, egymásba szeretnek és összejönnek, addig ebben a fiú és a lány összejöttek, mindenféle előzetes bonyodalom nélkül, majd történtek... dolgok. Két tinédzser kapcsolata volt, két tinédzser kapcsolatának teljesen valóságos, élethű problémáival. A vége is tetszett. Aki könnyes összeborulásokra számít az csalódni fog. Bizonyos szemszögből ez is happy end lehet, de csak hajlandó vagy a megfelelő szemszögből nézni.
5-ös. Jó, hogy nem volt átlagos. Nagyon jó! =)
Meg Cabot: Jinx
Viszonylag gyorsan kiolvastam a könyvet (ha az egy nap alattot nevezhetjük viszonylagos gyorsaságnak). Hozta a szokásos Meg Cabot könyv formáját: volt benne szende és becsületes főhősnő, aki valamiért mindig nyafogott, volt benne főhős, aki iránt a főhősnővel együtt olthatatlan szerelemre lobbantam (na jó nem, de azért aranyos srác), volt benne főgonosz, aki annyira azért nem is volt gonosz, meg volt benne minden, ami kell. Igazából nem tudnám megmondani mi az, ami miatt pár óra alatt elolvasok egy Meg Cabot könyvet, úgy hogy közben le sem bírom tenni, míg olyan könyveket, amikről ódákat tudnék zengeni, néha csak hetek alatt sikerül, szóval nem tudom, hogy miben rejlik a varázsuk, de én azért szeretem őket, ahogy szerettem a Jinxet is. Ennyit erről.
4/5-öt kap. Nagyon jó, de... Nem tudom, hogy mi a de, de van de...
Ty Robinson: Az alakváltó
Az a baj, hogy eléggé rég olvastam a könyvet és pont ugyanilyen rég be akarok róla jegyezni, csak eddig még nem sikerült eljutnom idáig. Ez az a könyv, amit én nagyon rosszul olvastam, mert előtte meséltek nekem róla, sőt konkrétan elmondták az egész történetet. Valójában pont emiatt kértem kölcsön, mert felkeltették a figyelmemet. Mondanom sem kell lelőttek már minden poént, mire odajutottam, hogy jöttek volna a nagy poénok. Pedig ha az ember nem tudja, hogy miről is van szó, akkor valószínűleg az utolsó harmic oldalt tátott szájjal olvassa, mert ez a végkifejlet eszébe sem jutott volna. Én legalábbis biztosan így lettem volna vele. Mert határozottan a végén lévő poén az, ami miatt az emberben maradandó lehet ez a könyv. De mivel nekem még így is élvezetes olvasmány volt, ezért 5-öst kap. Mindenképpen.
Megint zsákmányoltam
Vettem ma két könyvet.
Az egyik Christopher Moore - Biff evangéliuma
Hogy ezt milyen nagyon-nagyon régen meg akartam venni... Azt hiszem először Amadeánál olvastam róla, aztán szép sorban másoknál is és mostanra óriásiak az elvárásaim, de a Mocskos meló után nem hiszem, hogy csalódni fogok.
Egyébként nem tudtam eldönteni, hogy ezt vegyem vagy a Vérszívó démonokat. Éljenek a kiszámolósak! =)
A másik Daniel Keyes - Szép álmokat, Billy!
Ami már ugyancsak régóta érdekelt, de csak azóta lett sürgős a megvétele, amióta elkezdett komolyabban érdekelni a pszichológia, főleg a disszociatív személyiség (arról írom majd a doktorimat).
*sóhaj* Most jöttem csak rá, hogy alig több a könyves bejegyzésem, mint a zsákmányolós... Mondjuk az tény, hogy több könyvet veszek, mint amennyit kiolvasok, de tehetek én arról, hogy iylen sokat kell tanulni? O_O A lgeutolsó könyv, amit olvastam az az Oedipusz király volt, amiről hagy ne mondjak most véleményt.
De mégis!
Szophoklész - Oedipus király
Gondolom a történetet mindneki ismeri. Jött a jóslat, hogy a fiú majd megöli az apját és az anyjával fog hálni, így a fiút elvitették, majd örökbe fogadta a szomszéd király és felnőtt korában a fiú is megkapta a jóslatot, úgyhogy elment az igazinak tartott szüleitől, hogy ez nehogy megtörténhessen...
Értékelni nem fogom... Hetven oldal, üres két órámban kivégeztem és az egyetlen dolog, ami megmaradt bennem az az, hogy ez az egész baromság. Már igazából nem, mert a történet és a sorsszerűség, amire épül az kifejezetten tetszett, de... Mégis baromság! Ez amolyan önbeteljesítő jóslat, igaz, hogy a Pygmalion-effektushoz semmi köze, de mégis az. Szó szerint az, mert, ha Oedipus szüleinek nem jósolják meg, hogy Oedipus megöli az apját és az anyjával fog hálni, akkor a szüleinek eszükbe sem jutott volna megszabadulni tőle és ha nem vitetik el, akkor Oedipusz velük nő fel, tudván, hogy ők az igazi szülei, és ha ezt tudja, akkor nyilván nem öli meg az apját és nem szexel az anyjával...
Ezen kívül még a Hellsing manga első két kötetét olvastam el, de nem hiszem, hogy itt mangát is kellene véleményeznem, mert a manga az nem könyv, hanem... Hanem manga, és kész!
Éljen az Alexandra! Meg az Arena Pláza!
A következő könyvekre tettem szert ma:
Judith Merkle Riley - Minden Vágyak Mestere
Erre már régóta kíváncsi voltam - egész pontosan, amióta olvastam róla Amadeánál - úgyhogy most az Alexandra 500 könyv féláron akciójában lecsaptam rá potom egy ezresért.
És igazából csak ez volt a cél, mert egyénileg nem is tudtam volna semmi egyebet venni, viszont szeremcsére vittem magammal az anyukámat, aki szponzorált és így még beszereztem egy olyat, hogy Oscar Wilde összes művei, ami ugyancsak le volt értékelve, így csak 1500 Ft volt. Eleinte azt hittem, hogy csak át akarnak verni ezzel az árral. Meg kellett kérdezni az eladót, hogy elhiggyem, hogy ilyen olcsó. Hülye lettem volna nem megvenni! Csak később jöttem rá, hogy ez - a fülszöveg szerint legalábbis - csak az első kötete a háromból az összes műveinek , de ez nem zavar az örömömben, mert benne van minden Oscar Wilde mű, ami szerepelt az El akarom olvasni listámon. Meg még sok másik is.
Ui.: Valakire annyira emlékeztet a pasas, így arcra, de egyszerűen nem jut eszembe, hogy kire...
Dan Brown - Angyalok és démonok
A svájci CERN kutatóitézetében holtan találnak egy tudóst, akinek a mellkasába egy megszűntnek hitt ősi testvériség jelképét égették, így hát hívják Robert Langdont - aki ismerős lehet a Da Vinci-kódból (nekem mondjuk nem volt az) - és aki nem mellékesen az említett testvériség szakértője. Mint kiderül, a halott tudós irodájából csak egy valami tűnt el: egy antianyag nevezetű dolog, ami ugyan nem fegyvernek készült, de ha huszonnégy órán belül nem kerül elő, akkor felrobban és, ha felrobban, akkor fél mérföldes körzetben, csak egy nagy krátert hagy maga után. És sajnos ezt a valamit épp a valahol a Vatikán épületében rejtették el, úgyhogy megkezdődik a versenyfutás Rómában az egyház megmentéséért.
Azt is mondhatnám, hogy ez a könyv zsniális. Mondhatnám, de nem mondom. Hogy miért arra majd kitérek később, először a pozitívumokat sorolnám. Azt például, hogy érdekes, és izgalmas, és végig fent tartja az érdeklődést, és fordulatos, és még vicces is, habár ezt kevésbé, mint az előző jó tulajdonságait.
Az egyik dolog, amit nagyon szerettem benne, hogy most nagyon okosnak és műveltnek érzem magam, mert ki lettem okítva művészettörténetből, a Vatikán történetből, a Vatikán hagyományiból, szimbólumtanból és kicsit még fizikából is. Persze utánaolvastam a dolgoknak, úgyhogy tudom, hogy, amit például az illuminátusok történelméről írt, annak talán a fele, ami igaz, de már ennyivel is okosabb lettem.
Kedvenc részeim voltak, amikor a jelképeket és az útjelzőket elemezték és értelmezték, Rómába meg ezek után már csak azért is elmennék, hogy leellenőrizzem minden ott van e és úgy néz-e ki, ahogy azt Dan Brown mondta.
Szóval ezek után azt hiszem megszavaztam a bizalmat Dan Brownnak!
Az egyetlen, ami zavart, és ami miatt nem kap csillagos ötöst, sőt még ötöst sem a könyv, az a vége. A vége tele volt fordulattal és meglepetéssel, nem is ez a baj! Valaki azt írta neten, hogy az utolsó ötven oldal olyan volt, mint valami ponyva, én meg eleinte nem értettem, hogy mire gondol, és reméltem, hogy ez így is marad. De sajnos megértettem. Én nem is annyira ponyvához hasonlítanám, hanem... Ilyesmik inkább szappanoperákban fordulnak elő. Persze lehet, hogy ez nem is annyira szörnyű csavar, de engem nagyon zavart!
Szóval a vége miatt 4-est kap.
Segítség!
Megkaptam ajándékba Dia Cavallis Estella című könyvét. Találkozott már vele valaki? Tudja valaki, hogy jó-e vagy rossz, vagy valami egyéb? Vagy egyáltalán, hogy miről szól? Csak mert nekem a hátoldalán lévő részlet nem sokat mond el a könyv 366 oldaláról...
Christopher Moore: Mocskos meló
Charlie Asher, mint a bétahím iskolapéldája, tengeti mindennapjait, olyan normálisan, amennyire csak egy ember élete normális lehet. Van egy gyönyörű felesége, aki most szült neki egy gyönyörű kislányt és Charlie boldog. Csakhogy a felesége nem sokkal a szülés után meghal, az ágya mellett, pedig egy mentazöld ruhás, óriás, fekete férfit lát, akit mások nem látnak. Ezután figyel fel rá Charlie, hogy egyre furcsább dolgok történnek körülötte.
Mint mondhatnék erre a könyvre, azon kívül, hogy haláli? Szó szerint. Meg hogy nagyon nagyon nagyon jó, mint medve! Vicces, bizarr, abszurd, izgalmas és megható. A szereplői eredetiek, ahogy már maga a története is az. Ahogy mondani szokták, végig leköti az olvasót, és könyvön rég nevettem már ennyit.
Plusz pont még Moore javára, hogy még a köszönetnyilvánításon is sokszor hangosan nevettem!
Abszolút 5-ös. Sőt, csillagos ötös!!!
Íme, a mókusemberek ihletőjének egyik alkotása.
Vavyan Fable: Szikrázó éjjel
A Szikrázó éjjel egy novella. Az Édes, mint a bűn című novellás kötetben jelent meg. Abban is ez az első történet. Nagyon rég olvastam már Fablét. Azt hiszem utoljára akkor, amikor megjelent a Mesemaraton - Emlékfutam. Mostanában jött ki az új Fable könyv, amiben ugyancsak novellák vannak. Annyi rossz véleményt hallottam róla, hogy nagyon félek elkezdeni. (Annyira félek elkezdeni, hogy még csak meg sem vettem...) Viszont nem régiben keresztanyumnál jártam és megláttam a polcon az Édes, mint a bűnt. Ha már így eljutottunk (én meg a könyv) a szemezésig, akkor gondoltam tovább léphetnénk a kapcsolatunkban. Ebben a szellemben le is vettem a polcról, és beleolvastam.
Mivel már olyan régen olvastam Fablét, hogy lassan kezdtem elfelejteni, hogy mennyire szeretem, és hogy miért is szeretem ennyire, így erről a novelláról most muszáj bejegyeznem.
Szóval a Szikrázó éjjel főszereplője egy Talpig Jane nevű hölgyemény, aki taxisofőr és őrült módjára száguldozik az éjszakában, ezzel mindenkire a frászt hozva, aki kimerészkedett otthonából. Talpig Jane egy éjjel, azon aggódván, hogy főnöke mérges lesz, ha haszon nélkül tér vissza a főhadiszállásra (ami hülyeség amúgy, mivel már így is a kirúgási idejét tölti), betaszigál a kocsijába három részeg pasast. Ebből kettő később kiszáll és a legrészegebbet a kocsiban hagyják, hogy Jane elvigye egy címre. Ezt a nő teljesíti is, ezután nagy nehezen arra is rádöbben, hogy a férfi nem részeg, csupán halálra verték és ott hagyták meghalni. Talpig Jane talál nála egy kulcsot, ami egy csomagmegőrzőt nyit, amiben egy táskányi pénz van. A pasas meghal, a pénz Jane-nél marad. Nagyjából ez a bonyodalom. Meg az, hogy a másik kettő fazon vissza akarja szerezni a táskát. Jane meg kap a nyakába egy nyomozót, akinek az életben maradását kell biztosítania.
Az egész lényegében olyan, mintha a Taxi filmek egy másik felfogása lenne, amiben Daniel nő és Émilien nem is olyan ügyefogyott, amiben nincs semmi francia és aminek a forgató könyvét Vavyan Fable írta. A Taxi filmek úgy jók, ahogy vannak és nem hiszem, hogy jót tennének nekik ezek a változások, viszont ebben a novellában nagyon jól működik az egész.
5-ösre értékelem! =DDD
Pesten jártam...
A címben említett tény, pedig azt jelenti, hogy könyvet vásároltam. Jelen esetben kettőt. Íme:
Peter S. Beagle - A fogadós éneke
Christopher Moore - Mocskos meló
